London Nagy-Britannia fővárosa, a Temze partján fekvő város. Lakossága (az agglomeráció népessége nélkül) megközelíti a 8 millió főt. Népességére nem csak a nagy szám, de az etnikai sokszínűség is jellemző. A városban több mint 300 nyelvet beszélnek.
Londonnak öt nagyobb gazdasági körzete van, a City, Westminster, Canary Wharf, Camden & Islington és Lamberth & Southwark. Legjelentősebb iparága a pénzügyi szektor, ezen belül is a pénzügyi export, mely az ország fizetési mérlegének jelentős hányadát adja. Európa 500 legnagyobb cégéből 100-nak Londonban van a központja. A város második legnagyobb gazdasági szolgáltató szektora a médiaipar. A BBC az iparág legnagyobb foglalkoztatója. A turizmus szintén London kulcsfontosságú területeihez tartozik, az angol főváros Párizs után a második leglátogatottabb város. A statisztikán talán még javíthat a 2012-es év, amikor is újra London ad majd otthont a nyári olimpiai játékoknak, ezzel az első város lesz a történelemben, ahol harmadszorra is megrendezik a rangos sporteseményt.




Az Emlékmű

London számtalan emlékműve közül ez „az” Emlékmű, mely az 1666. szeptember 2-án kitört nagy londoni tűzvésznek állít emléket. A tűzvész 1666. szeptember 2-án egy vasárnapon ütött ki az Emlékműhöz közeli Pudding Lane egy péküzletében. A tűzben - amely három napon át tombolt - London nagy része elpusztult. Jószerével csupán a kőépületek maradtak épek.

II. Károly mérnöke, a Szent Pál Székesegyház építője, Sir Christopher Wren és barátja, kollégája, Dr. Robert Hooke nevéhez fűződik egy, a tűzvésznek és a város újjáépítésének emléket állító dór oszlop emelésének gondolata. Az oszlop 1671 és 1677 között épült fel portland-i kőből. Hogy elegendő mennyiség álljon rendelkezésre, 1669. május 4-én a király parancsba adta, hogy csak Wren engedélyével lehet az Ise of Portland bányájából követ elszállítani.

Az Emlékmű 61 méter (202 láb) magas - pontosan ennyi a távolság az oszlop és a Pudding Lane-i ház között, ahol a tűzvész idején az első lángok felcsaptak.

A tűzvészre emlékeztető tűzgolyó Az oszlop belsejében 345 csigalépcsőfok vezet felfelé. 311 lépcső megtétele után az oszlop tetején található kilátó-teraszhoz érünk, melyből - sokak szerint - szebb kilátás nyílik, mint a Szent Pál Székesegyház tetejéről, hiszen innen a székesegyházat is látni... A kilátó-terasz fölött egy 13 méter magas aranyozott tűzgolyó jelképezi a várost ért természeti csapást.

Az oszlop talapzatának három oldalán latin feliratokat találhatunk: az északi oldalon a város pusztulásának, a déli oldalon az újjáépítésének állítottak emléket, a keleti oldalon pedig az Emlékmű építésében részt vevők nevei és fontos évszámok kerültek feltüntetésre.

Caius Gabriel Cibber szobrász által készített dombormű Az oszlop nyugati oldalán Caius Gabriel Cibber szobrász által készített dombormű található. A dombormű allegórikus jelenetet ábrázol: London városát egy női alak szimbolizálja lehajtott fejjel, zilált hajjal, erőtlenül leengedett balkezében karddal. Mögötte a szárnyas Idő, amely épp megpróbálja felemelni a Várost. Mögötte a város polgárai biztatóan emelik fel karjukat. A Város mellett egy másik nőalak, mely egyik kezével gyengéden megérinti, míg a másikban tartott szárnyas jogarral az ég felé mutat, ahol felhőkön istennők ülnek. Egyikük kezében a jólétet szimbolizáló bőségszaru, a másik a békét szimbolizáló pálaágat tart a kezében. Lábánál kaptár, mely az Ipart szimbolizálja, ami a legnagyobb nehézségen is túljuttat. London alakja mögött az égő város látható. Az ellenkező oldalon három-négy lépcsőfok, melynek tetején római ruhában, fején babérkoszorúval II. Károly áll. Épp három kísérőjét küldi London megsegítésére: a Tudományt, a tájolót a kezében hordozó Építészetet, és a sapkáját lengető Szabadságot. A király mögött ott áll testvére, York hercege is, aki egyik kezével kivont kardot tart a város védelmében, másikban koszorút a Város megkoronázásra. Mögöttük áll az Igazság egy koronával, és egy oroszlánt fékentartó Bátorság. A háttérben a város újjáépítésének mozzanatai.

1732 és 1842 között többen véletlen baleset következtében zuhantak le az oszlopról, míg hatan öngyilkossági szándékkal vetették magukat a mélybe. Ezért 1842. augusztusában az oszlopot ideiglenesen bezárták és a kilátóteraszt vaskerítéssel vették körül.

A második világháborúban - bár komolyan megrongálódott - az Emlékmű ellenállt a támadásoknak. Érdekesség, hogy az első bombák pont a Vilmos király utcára hullottak, mely szinte pont olyan távolságra esett az oszloptól, mint a már emlegetett Pudding Lane...

A háborút követően az Emlékmű 1945. augusztus 13-án nyílt meg ismét a nagyközönség előtt.

A 2007. júliusában kezdődött, 4,5 millió fontot felemésztő, 18 hónapig tartó felújítási munka eredményeként megtisztították az oszlopot, megváltoztatták a kilátó vasrácsát, új világítás került felszerelésre, az oszlop tetejének gömbjét 30 000 új aranylapocska fényesíti, és tervek szerint – a lépcső megmászására nem hajlandók (vagy nem képesek) számára – a kilátóból látható 360 fokos panorámaképet levetítik a földszintre is.

 

 

 


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA