London Nagy-Britannia fővárosa, a Temze partján fekvő város. Lakossága (az agglomeráció népessége nélkül) megközelíti a 8 millió főt. Népességére nem csak a nagy szám, de az etnikai sokszínűség is jellemző. A városban több mint 300 nyelvet beszélnek.
Londonnak öt nagyobb gazdasági körzete van, a City, Westminster, Canary Wharf, Camden & Islington és Lamberth & Southwark. Legjelentősebb iparága a pénzügyi szektor, ezen belül is a pénzügyi export, mely az ország fizetési mérlegének jelentős hányadát adja. Európa 500 legnagyobb cégéből 100-nak Londonban van a központja. A város második legnagyobb gazdasági szolgáltató szektora a médiaipar. A BBC az iparág legnagyobb foglalkoztatója. A turizmus szintén London kulcsfontosságú területeihez tartozik, az angol főváros Párizs után a második leglátogatottabb város. A statisztikán talán még javíthat a 2012-es év, amikor is újra London ad majd otthont a nyári olimpiai játékoknak, ezzel az első város lesz a történelemben, ahol harmadszorra is megrendezik a rangos sporteseményt.




Milleniumi Kerék

A British Airways London Eye, azaz a Millenniumi Kerék, a Temze keleti partján, a Westminster és a Hungerford hídak között található. 135 méteres magasságával 2006. májusáig ez volt a világ legmagasabb forgókereke. Tiszta időben akár 40 km-re (Windsorig) is ellátni a tetejéről.

A London Eye David Marks, Julia Barfield, Malcolm Cook, Mark Sparrowhawk, Steven Chilton és Nic Bailey építészek tervei alapján készült.

Az óriáskerék külső széléhez rögzített 32 zárt kabin kb. 0,9 km/h sebességgel, kb. 30 perc alatt tesz meg egy kört. A kerék elég lassan forog ahhoz, hogy az emberek be- és ki tudjanak szállni, sőt még arra is jut idő, hogy a biztonsági emberek a kiszállók után ellenőrizzék, semmi gyanús csomag sem maradt a kabinban.

London Eye építése A kereket darabokban, a Temzén szállították felállításának helyére, majd összeszerelése után daruval - több órás munkával - emelték az 1700 tonnás monstrumot függőleges pozícióba.

A kereket Tony Blair miniszterelnök adta át 1999. december 31-én, de sajnálatos technikai problémák miatt ténylegesen csak 2000. márciusától látogatható. Az óriáskereket a The Tussauds Groups üzemelteti, és a British Airways szponzorálja. A kerék olyan sikeres, hogy annak ellenére, hogy eredetileg csak öt évre kapott működési engedélyt, később meghagyták állandó túrista látványosságnak.

 

 

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints