London Nagy-Britannia fővárosa, a Temze partján fekvő város. Lakossága (az agglomeráció népessége nélkül) megközelíti a 8 millió főt. Népességére nem csak a nagy szám, de az etnikai sokszínűség is jellemző. A városban több mint 300 nyelvet beszélnek.
Londonnak öt nagyobb gazdasági körzete van, a City, Westminster, Canary Wharf, Camden & Islington és Lamberth & Southwark. Legjelentősebb iparága a pénzügyi szektor, ezen belül is a pénzügyi export, mely az ország fizetési mérlegének jelentős hányadát adja. Európa 500 legnagyobb cégéből 100-nak Londonban van a központja. A város második legnagyobb gazdasági szolgáltató szektora a médiaipar. A BBC az iparág legnagyobb foglalkoztatója. A turizmus szintén London kulcsfontosságú területeihez tartozik, az angol főváros Párizs után a második leglátogatottabb város. A statisztikán talán még javíthat a 2012-es év, amikor is újra London ad majd otthont a nyári olimpiai játékoknak, ezzel az első város lesz a történelemben, ahol harmadszorra is megrendezik a rangos sporteseményt.




Westminster-székesegyház

A Westminster-székesegyház – amit semmiképp ne keverjünk össze a Westminster Abbey-vel, azaz az apátsággal – az angol és walesi római katolikus közösség „anyatemploma”, Anglia és Wales legnagyobb római katolikus temploma. 1895-1903 között épült John Francis Bentley tervei alapján. Korai bizánci stílusával erősen különbözik London többi templomától.

Már a külseje is meghökkentő: a vörösesbarna téglaépületet 86 méteres, Szt. Edward-tornyával együtt fehér keresztcsíkozás díszíti.

A főhajó és a főoltár A székesegyház belsejébe lépve szembetűnik, hogy belső díszítő elemként a legkülönbözőbb színű, erezetű és származási helyű – az utolsó számolás szerint 126-féle – márványt, valamint szép, ikonokra emlékeztető mozaikokat használtak fel.

A székesegyház oltára egyetlen, 24 mázsás gránittömb, mely felett nyolc, aranysárga ónixoszlopon álló, mozaikkal díszített baldachin áll. Az érseki trónszéket a római Lateráni Szt. János Bazilikában található pápai trón mintájára készítették. A székesegyház érdekessége még, hogy a márvány oszlopok gazdagon díszített, carrarai márvány oszlopfői között nem találunk két egyformát.

 

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT