London Nagy-Britannia fővárosa, a Temze partján fekvő város. Lakossága (az agglomeráció népessége nélkül) megközelíti a 8 millió főt. Népességére nem csak a nagy szám, de az etnikai sokszínűség is jellemző. A városban több mint 300 nyelvet beszélnek.
Londonnak öt nagyobb gazdasági körzete van, a City, Westminster, Canary Wharf, Camden & Islington és Lamberth & Southwark. Legjelentősebb iparága a pénzügyi szektor, ezen belül is a pénzügyi export, mely az ország fizetési mérlegének jelentős hányadát adja. Európa 500 legnagyobb cégéből 100-nak Londonban van a központja. A város második legnagyobb gazdasági szolgáltató szektora a médiaipar. A BBC az iparág legnagyobb foglalkoztatója. A turizmus szintén London kulcsfontosságú területeihez tartozik, az angol főváros Párizs után a második leglátogatottabb város. A statisztikán talán még javíthat a 2012-es év, amikor is újra London ad majd otthont a nyári olimpiai játékoknak, ezzel az első város lesz a történelemben, ahol harmadszorra is megrendezik a rangos sporteseményt.




Westminster-apátság
 

A Westminster-apátság különleges helyet foglal el a brit történelemben, hiszen amellett, hogy középkori építészeti szempontból egyedülálló mestermű, számolatlanul állít emléket a nemzet nagyjainak.

Az apátság Nagy-Britannia uralkodóinak koronázó temploma és számos királyi esemény színhelye. Ezen a helyen koronázták angol királlyá Hódító Vilmost 1066-ban és azóta valamennyi uralkodót, legutóbb 1953. június 2-án II. Erzsébetet.

Hitvalló Edward kápolnájában (Edward the Confessor's Chapel) található az ősi koronázó trónszék, amely I. Edward rendeletére 1300 táján készült el. Valamennyi angol királyt egyben Skócia királyává is koronázzák ezen a négy oroszlán hátán álló tölgyfa széken.

Az apátsági templom az uralkodók tradícionális temetkezési helye, itt nyugszik többek között I. Erzsébet, Hitvalló Edward, V. Henrik és VII. Henrik. Az apátság különleges síremlék-gyűjteménnyel bír, hiszen több, mint háromezer embert temettek el itt, köztük államférfiakat, tudósokat (Darwin, Livingstone, Newton), költőket (Tennyson, Dickens, Kipling) és zeneszerzőket (Händel).

A főhajó nyugati végében nyugszik az Ismeretlen Katona, akinek a testét Franciaországból hozták haza és 1920. november 11-én temették ide.

Lady Chapel A Szt.György-kápolnában (St.George's Chapel) látható az I. világháborúban elesett egymillió brit katona emlékkápolnája. Itt találhatóak továbbá azok az albumok, amelyekben a II. világháború polgári áldozatainak nevei olvashatóak.

A Lady-kápolnát (Lady Chapel) VII. Henrik építtette az 1500-as évek elején. Leglátványosabb részei a legyezőboltos mennyezete, illetve a gazdagon faragott tölgyfa széksorok. A széksorok első sorában a Bath lovagrend lovagjai foglaltak helyet, a széktámlán a lovagok bronzcímerei láthatóak. Az oldalkápolnában áll a Királyi Légierő Kápolnája (Royal Air Force Chapel), amely a II. világháborúban elesett katonák emlékét őrzi.

 

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.